• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Évzáró és ballagás az Endrődi iskolában

Nyomtatás

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan, az idén is egymást követően tartotta meg tanévzáró ünnepségét és a végzősök ballagását az alsóörsi Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda - Utánpótlásközpont. A diákélet e két rangos eseményére június 16-án került sor.

Az évzáró színhelye a református templom volt. Miután nevelők, szülők, vendégek és természetesen maguk a főszereplők, az ünneplőbe öltözött diákok közösen elénekelték a Himnuszt, dr. Kálmán Csaba lelkipásztor mondta el ünnepi gondolatait. „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak” – idézte a Prédikátor könyvét, Salamon király örökérvényű igazságát. A tanulók számára a tanév tudásuk gyarapításának ideje, az már tőlük függ, hogy miként sáfárkodnak vele. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmüket arra is, hogy a tudás olyan hatalom, amit a lélekben őrzött kincsekhez hasonlóan, soha senki el nem vehet tőlük. A diákévek lehetőséget nyújtanak a tudás megszerzésére, éljenek vele, és becsüljék meg azt! – kérte.
A megszívelendő tanácsokat az 5. osztályosok műsora követte, akik Mészely Józsefet idézték, miszerint tíz hónap elég a jóból, jöhet a nyár! Egy gitárszóló elhangzása után az iskola igazgatója, Mészáros Károly szólt a tanulókhoz. Mit ér az itt megszerzett tudás, hogyan hasznosul az itt tapasztalt emberség? – tette fel a kérdést. Napjaink iskolája a kompetenciákról szól. Olyan tudásra van szükség, amely bárhol és bármikor mozgósítható. Az erre való felkészítés az iskola feladata.

A továbbiakban az elmúlt tanévet elemezte az igazgató. Megállapította, hogy az iskola is, és a tanulók is jól teljesítettek. Bizonyság erre a tanulmányi versenyeken való helytállás, kezdve a Bendgúz Tudásbajnokságtól a Cholnoky alapműveltségi versenyig, vagy éppen a Bem- és a Zrínyi matematikaversenyig. Itt kell szólni a Bozsik focisták jó teljesítményéről és a kézilabdasikerekről. Ez a sportág kiemelt rangot kap az iskola életében, amelyet hosszú évek óta eredményes szerepléssel viszonoz, csak kettőt említve az idei sikerszériából: bajnoki cím a Református Iskolák Országos Bajnokságán, tizenharmadik hely a gyermekbajnokság ötszáz csapatból álló mezőnyében. Jól szerepelnek a diákok a kompetenciafelméréseken, tevékeny részt vállalnak a község sokszínű kulturális életének alakításban. Bármit teszek, alapelv az igényesség és a magas színvonal. A református iskolában keresztény szellemben, az ökumené jegyében folyik az oktatás: családi istentiszteletek, lelkinapok jelzik ezeket az alkalmakat. Az alábbi néhány számadat pedig beszél önmagáért:
A 2017/18-as tanévben a tanulók magatartásának átlaga 4,1 – szorgalmuké 4,9 volt. Tizenkilencen értek el kitűnő, tizenketten jeles eredményt, ketten nem tudták abszolválni az évet.
A tanévzáró az iskola Kovácsné Miskey Tünde tanárnő által vezetett kórusának műsorával ért véget.

A folytatás, a ballagás, meghitt ünnepség keretében zajlott le az iskola udvarán. Bevezetéskét szép ballagási énekeket hallhattunk, majd a végzős diákok kíséretében a maga méltóságával „bevonult” a szalagokkal ékes csapatzászló, hogy aztán alig egy óra múlva új kezekbe kerüljön, a jövő tanév nyolcadikosai óvják és őrzik tovább. Az alkalomhoz illő műsor keretében búcsúztak elsőként a hetedikesek, majd az ünnepeltek nevében Asbóth Bettina mondott köszöntet nevelőik fáradozásáért, szüleik gondoskodásáért.
Ünnepi beszédében Mészáros Károly igazgató arra kérte a diákokat, hogy ha az élet nehéz döntésekre kényszeríti őket, alsóörsi emlékeikből merítsenek erőt, véssék jól emlékezetükbe mindazt, amit ez az iskola adott. Ezt követően meleg szavakkal, jókívánságokkal személy szerint vett búcsút mindegyiküktől, közben a pillanatot szimbolizálva tizenhat lufi hagyta el egyenként az iskola légterét.

A következő percekre jó érzéssel fogunk visszagondolni valamennyien. Nagy Lászlónétól igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy tanulmányi eredményével, magatartásával és szorgalmával a záruló tanévben az iskola legmagasabb kitűntetését, az Endrődi plakettet Nagy Eszter Boglárka érdemelte ki, az év legjobb sportolójának járó díjat pedig az U-14 kézilabdacsapat két meghatározó tagja, Kovács Bence és Kretz Attila kapta megosztva.

Mint minden évben, ezúttal is könyvjutalomban részsültek a kitűnő tanulók, jelesül:
Molnár Boglárka, Nézics Bence, Schmidt Bernát (1. o.) Bán Lilien, Fazekas Gergő Hunor, Kósa Barnabás, Németh Katalin (2. o.) Horváth Patrik, Konrád Zente, Kósa Kristóf, Schmidt Bálint, Szigeti Anna, Szvetkó Maja (3. o. Pap Adrián, Rozgonyi Gréta (5. o) Eidmann Elli, Mórocza Fruzsina (7. o.) Nagy Eszter Boglárka, Vérti Máté (8. o.)

Nemcsak a nyolcadikosok búcsúztak iskolájuktól, nyugállományba vonulása alkalmából Mészárosné Pór Edit tanárnő is megtette ezt. Számára ebből az alkalomból az Emberi Erőforrások Minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékéremet adományozott. A laudátumból megtudtuk, hogy tanítói képesítését 1978-ban szerezte, majd Szegeden orosz-, a veszprémi egyetemen pedig középiskolai német nyelvtanári diplomát kapott. Útja Alsóörsre Ugodon, Káptalanfán, Nagyvázsonyon, Pécselyen és Balatonfüreden át vezetett. Hat éve tanít ebben a modern, szép iskolában. Tevékenységét igazgatója értékelte, aki többek között ezt mondta: „25 évig volt vezető nyelvtanár, sok diákot készített fel középfokú nyelvvizsgára. Igazi, következetes pedagógus, sok ilyen kellene!” – ezt pedig nála jobban senki nem tudja. Ő maga azt mondta, hogy vegyes érzelmekkel hagyja el a pályát, melytől oly sokat kapott: szakmai sikereket, élményeket, a gyerekek szeretetét, ragaszkodását, akik érezték, hogy bár szigorú, nagyon szereti őket, ám a nyugdíjas évek kihívást jelentenek. Tervei máris vannak. A jövőben több időt tud szentelni három unokájának: a német után most elmélyül az angol nyelve rejtelmeiben is. Előtte azért lazítani is fog egy kicsit, de azt is aktívan: várja őt a kerékpárja, a természetjárás és a gombák. Szép nyugdíjas éveket!

Most már csak egy aktus volt hátra a ballagásból, szintén örömteli esemény. Alsóörs polgármestere, Hebling Zsolt arany diplomát adott át az Endrődi iskola korábbi igazgatójának, Lovász Lászlónénak. A gyerekek Marika nénije 1963-ban kötelezte el magát ezzel a szép hivatással. Kezdetben mezőgazdasági ismereteket tanult a Pécsi Tudományegyetemen, később a fizikatanári képesítést is megszerezte. Harmincnégy évig tanított az Endrődi iskolában, volt igazgatóhelyettes, majd 1989 és 2004 között igazgató. Múlhatatlan érdemei vannak a kapcsolatteremtésben és abban, hogy napjainkban ilyen szép iskolája van Alsóörsnek (munkásságáról a későbbiekben bővebben). Gratulálunk.

Kovács Piroska

Zórád Ferenc fotói:


 

Módosítás: ( 2018. június 18. hétfő, 22:39 )  

Pannon Várszínház

Praktikumtár

Zorall Sörolimpia

Harley-Davidson

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton riviéra

Balaton Best Card