DALLOS SZILVIA színművésznő 90. születésnapjára. Az évek jöttek, mentek, napjainkra tíz esztendő híján egy évszázadnyira szaporodtak, de ő úgy áll most is előttünk, mint ahogy kezdő színésznőként,
Rocco örök szerelmeként, majd a Dallas Ellijeként senkiéhez nem hasonlítható bársonyos hangján belopta magát a szívünkbe. Az ő szívében viszont Alsóörs foglal el kitűntető helyet. Hogy miért, azt most, 90. születésnapja alkalmából mondja el ő maga!
„Én beleszülettem ebbe a gyönyörűségbe. Apukám 1938-ban építette ezt a házat, attól kezdve minden nyáron elhoztak. Rengeteg barátom volt Alsóörsön. Egy nénivel, aki vigyázott nővéremre és rám, bejártuk az egész környéket. Csodálatos emlékeim vannak. 13 -14 éves voltam. Minden szombaton volt egy harmonikás a strandon. Oda lehetett menni táncolni. Egyszer felkért egy fiú. Boldog és büszke voltam. Jaj, úgy szerettem én azt a paloznaki szabólegényt! És a Balatont. A vasúti mólót. Úszni a kristálytiszta vízben. Imádtam feküdni a köveken. Meg a szabadstrandon, ahol belehajtották a lovakat kocsikkal együtt a vízbe, utána levetkőzött a bácsi, megmosták a lovakat, majd elkezdett ő is a ló mellett mosakodni. A mozit, ahová behallatszott a kocsma zaja. Micsoda csodák! Ezeket nem lehet elfelejteni. De vannak mai csodák is. A férjemnek, Lestár János filmrendezőnek és nekem is itt születtek javarészt az irományaink. Családunk tagjai is megszerették ezt a szeretnivaló vidéket. Mindenkor szívesen látjuk barátainkat, akik jönnek az első hívó szóra. Én pedig azt várom egész évben, hogy újra itt lehessek! Számomra Alsóörs a békesség, a boldogság!”
Természetesen bármennyire szerette volna Dallos Szilvia színművésznő, író, táncrendező, balettmester, tanár Alsóörsöt sem kerülték el a világ változásainak törvényszerűségei, ám ő ezekhez tudott alkalmazkodni. Megtalálta bennük helyét és szerepét. Egy valami azonban állandósult: Alsóörs iránti rajongása ma, 90 évesen is töretlen. Lélekben megmaradt annak a rajongó kislánynak, akit elbűvölt a Balaton és környékének szépsége, a természet csodái, háza – kertje békéje, alkotó légköre. Minden cselekedetéből sugárzik a szeretet, a hála, legyen ez akár a hagyományos Endrődi – Jókai bableves partira évtizedek óta általa készített tortaköltemény, amellyel megvendégeli a rendezvény vendégeit, tombola és vetélkedő. Könyvbemutatói, fellépései mindig sok érdeklődőt vonzanak.
Aki a korareggeli órákban arra adja a fejét, hogy lesétál a partra olyankor, amikor az emberek többsége még a másik oldalára fordulva alszik tovább, ő már visszafelé jön a saját maga által kiszabott penzumot teljesítve. Hűséges segítői ebben gyönyörű kutyái (I. II. stb. Szimat).
Dallos Szilvia boldog ember. Szerető család veszi körül. Lánya, Lestár Ágnes szinkronrendező, veje, Kálloy Molnár Péter színművész és akkor még nem beszéltünk az új generációról, Pistikéről és Szofiról, akik bearanyozzák napjait.
Kedves Dallos Szilvia!
Kívánjuk, hogy élj meg még sok örömet és boldogságot jó egészségben! Boldog születésnapot!
Szeretettel köszönt:
Alsóörs