Magyarország településindexe

Nyomtatás

Elkészült az Egyensúly Intézet településindexe. A rangsort Boros Tamás, az agytröszt igazgatója, valamint Marek Bertram elemző mutatták be.

A községek rangsorában Alsóörs 3. helyezést ér el!

Az eseményen felszólalt Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, valamint több más polgármester, alpolgármester is.
A településindex adatalapon, különböző indikátorok használatával méri fel a települések fejlettségi szintjét, valamint a 2014 óta látott fejlődésüket 2021-ig – kezdte a bemutatót Boros Tamás.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere nyitóbeszédében többek között arról beszélt, hogy nem egyszerű az önkormányzatok helyzete, az érdekszövetség ellenpólusát jelenti a mindenkori kormányzatnak, mert a feladatok és a források megosztása állandó vitatéma. A MÖSZ elnöke leszögezte, hogy nem politikai, hanem szakmai érdekvédelmi szervezetként működnek.

Mi alapján rangsoroltak?
A településindex kidolgozásához nyilvános adatokat használtak a Központi Statisztikai Hivataltól, az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerből, valamint a GeoX Kft.-től.

Boros Tamás elárulta, mostantól minden évben kiadják a településindexet, hogy ne csak a fejlettségi alaphelyzet, hanem a fejlődés üteme is látható legyen. Az Egyensúly Intézet igazgatója tisztázta, hogy nem szeretnének politikai sorrendharcot, rengeteg oka lehet egy település sikerességének, vagy épp sikertelenségének, miközben egy polgármester megítélése nem csak az adatokon múlik.

Marek Bertram, a kutatás vezetője elmondta, hogy több mint kétezer indikátorból 53-at választottak ki, például:

A települések 0–100 közötti pontszámot kaptak a változókhoz, egyes indikátorok fontossága között különbséget tettek, így súlyoztak. A kutatásban öt kategóriát állítottak fel: fővárosi kerületek, megyeszékhelyek, városok, kisvárosok, valamint községek.

 

A teljes cikk itt elovasható: http://index.hu/belfold/2024/01/17/onkormanyzatok-fejlettseg-varos-falu-budapest-fovaros-egyensuly-intezet-telepulesek-magyar-onkormanyzatok-szovetsege/