• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Új kilátótér avatása

Nyomtatás

Aki Veszprém felől érkezik a faluba, néhány napja az ALSÓÖRS feliratot nem csak az út menti táblán láthatja, hanem az út bal oldala fölött emelkedő vöröskő mellvéden is, nagy fekete betűkkel. Egy új közösségi tér épült fel itt, a református parókiához vezető út alatt.

Alsóörsi kilátó tér, zöldfelület, közösségi tér átadására invitált a meghívó szeptember 6-án délutánra. Ragyogó idő, napsütéses, igazi indián nyári napon került sor a hivatalos átadási ünnepségre. Korábban érkeztem, volt időm nézelődni kicsit. Az Ófalu felöl kényelmes lépcsőn sétáltam fel, a másik oldalról a térköves járdán mozgáskorlátozottak is fel tudnak jutni az út mellett kialakított parkolóból. A látvány belülről is kellemes: a kerékpárral érkezőket tároló várja, rönkpadok a pihenni vágyóknak, ivókút a szomjazóknak, ingyenesen használható távcső a szemlélődni vágyóknak, amivel a balatoni látkép egészen közel hozható. Egy térképes tájékoztató tábla is segíti az eligazodást. A növények sem véletlenszerűen kerültek ide: színekben és illatokban a nyugalom szolgálói.

Ennek az új gyöngyszemnek - ahogy Hebling Zsolt polgármester bevezető köszöntőjében nevezte – hivatalos átadására került sor ma délután. Elmondta a megvalósulás útját, módját, egyúttal köszönetet is mondott mindenkinek, aki ebben munkájával részt vett.

A megyét képviselte Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke és Pál Béla megyei képviselő, az alsóörsi képviselők többsége is megjelent.
Dr.Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselőnk avató beszédében szólt a falu gyarapodásáról, folyamatos fejlődéséről. Ha ékszerdobozként gondolunk a falura, akkor a gyöngyszem éppen oda való, mondta az államtitkár, utalva a polgármester szavaira, aki az Ófalut ékszerdoboznak, a kilátót egy gyöngyszemnek nevezte. . A néhány évvel ezelőtti Somlyó-hegyi kilátó átadásakor mondott, s elhíresült mondata, miszerint Alsóörs kilátásai egyre jobbak, indokoltan hangzottak el itt is. S a nyárbúcsúztató szlogenjét is tovább fűzte, Alsóörs vár, marasztal, visszavár, s el sem enged, ha megszeretted. Akik ma itt voltunk, alsóörsiek, érezzük, tudjuk ezt.

Az új létesítményt dr.Kálmán Csaba református lelkész áldotta meg, Pál apostol korintusiakhoz írt leveléből idézve néhány sort. A csodáról, amit Isten adott az embereknek. S ez itt adatik meg nekünk.
A szokásos nemzetiszín szalagot Kontrát Károly és Hebling Zsolt vágta át, s egy kis darabkáját egy szőke kislány kapta az államtitkártól, aki mindvégig le-föl szaladgált egészséges gyermeki lendülettel. Talán szülei megőrzik szép emlékként.
Ez a létesítmény háromszoros összefogás eredményeként jöhetett létre. A Balatoni Fejlesztési Tanács pályázati nyerteseként valósult meg összességében 17.974.297 Ft értékben, melyből 8.862.154 Ft pályázatból származik.

Néhány fa koronája zavarja az egységes rálátást a tó keleti medencéjére, talán barátságos megoldásként lehetne a fákat vízszintes terjeszkedésre ösztönözni, ahogy nézegettem, egyik-másiknak jót is tenne egy ilyen ifjítás.

Gazdagodtunk egy szép hellyel, ahol jó megpihenni. Mindezt a cserszegtomaji Magnolia Art kertépítő Kft tervezte és kivitelezte.
Jó lenne, ha minden ide érkező vendég vagy helyi kiránduló örömét lelné a nézelődésben, megpihenésben, s óvná, vigyázná ezt az új értékünket (is)!

Csiszár Editr

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2018. szeptember 09. vasárnap, 08:53 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card