• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Judit, avagy bepillantás Márai világába

Nyomtatás

Szeptember 21-én, pénteken különös ajándékban részesült Alsóörs színházkedvelő közönsége: az Eötvös Károly Művelődési Ház beillesztette műsorfolyamába Márai: Judit című monodrámáját.

A szép előadást a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeinek köszönhetjük. Természetesen rendezőnek, zenesszerzőnek és mindenki másnak, aki egy ilyen produkció megszületésének részese, megvolt a maga kulcsszerepe, aznap este azonban jelenlévők mindegyike egyetlen nagyszerű színésznő, az „asszonymesét” közreadó Jászay Mari-díjas Vándor Éva bűvkörébe került.

Miről is van szó tehát? Ezalkalommal Márai Sándor: Judit című regényének színpadi változata került színre. A történet szorosan kapcsolódik egy másik Márai mű, Az igazi mondandójához, amelyben egy házaspár életével ismerkedhetünk meg „kettős szereposztásban”, azaz a férj és a feleség szemszögéből. A szerelmi háromszög harmadik szereplője Judit, aki a társadalmi ranglétrán szegény szolgálólányból méltóságosasszonnyá emelkedett, míg a téma levezetésére az utóhang szolgál. A téma színpadra kívánkozik. Ezt ismerte fel az igényes műsoráról híres színház, amikor Hőgye Zsuzsanna színművésznő emlékének ajánlva, Szemán Béla rendezésében műsorára tűzte a darabot.

A történet egyetlen szobában játszódik, ám Judit visszaemlékezései nyomán kitágulnak annak falai, és az intim környezetbe a 2. világégést követő ezer kérdésével együtt beköltözik az egész világ. Emberi kapcsolatokról, szenvedélyről és szerelemről, gondokról és örömökről, elfogadásról és harcokról szól a történet, melyben az idő múlásával megjelennek az élet nagy kérdései is, köztük az öregség és az elmúlás. Márai érzékeny író. Mindezt szemléletesen érzékelteti. Gondolatvilágának mélysége ebben a darabban is tetten érhető: „Az emberek néha jók. Mert gátlásaik vannak, hogy rosszat cselekedjenek. Ez a legtöbb, amire az ember képes” – írja többek között a maga egyedülálló stílusában.

Vándor Éva számára csodálatos szerepet tartogatott ez a mű, ő pedig élt a felkínált lehetőséggel. Mint mondta, saját életútjából több párhuzamot tud vonni szerepével. Nagyszerű alakítást láthattunk. Mindezt segítette a maga módján Farkas Izsák hangulatfestő zenéje, a remek látványterv – Mezei Ferenc munkája – és Siegrist Cecila jelmeze.

Ne vigasztalj, tudom én a leckét! Megtanultam, hogy idejében kell elmenni.” – mondta szerepét a művésznő, ám ezzel a közönség nem értett egyet. A zárószó után még percekig olyan néma csendben ült a helyén mindenki, mint tette azt az előadás egész időtartama alatt. Amikor pedig felcsattant a vastaps, azt nem akarta abbahagyni senki.

Kovács Piroska

Nagy Veronika és Zórád Ferenc fotói:

Módosítás: ( 2018. szeptember 26. szerda, 07:33 )  

Praktikumtár

Balaton riviéra

Vízparti szállás

Fogyasztóbarát

Balaton Best Card