Sorozatunk új epizódja egy elképzelt levéllel, mondhatnánk úgy is, hogy egy „kései siratóval” köszönti születésnapján, április 11-én a Baumgarten- és posztumusz Kossuth- díjas költőóriást, József Attilát.
Nem szokványos, hogy egy diplomata annak az országnak a költőjét citálja, ráadásul anyanyelven, ahová akkreditálták. Márpedig Lindsay brit nagykövettel ez megesett. Akkortájt a magyar lírát az ünnepi könyvhéten népszerűsítették. 1964-ben határozták el, hogy a költészet múzsáját a jövőben évente április 11-én dicsőítik, többek között úgy, hogy tizennégy költő közösen ír egy szonettkoszorút, vagy százan olvassák fel műveiket a versmaratonon.
térkép
A „szépség koldusának”, JÓZSEF Attilának
Budapest. IX. Gát utca 3.
Kedves Attila!
Hát igen, ezzel a levéllel elkéstünk egy kicsit. Őszintén sajnáljuk mindannyian, hogy nem élhettél csak egy kicsit is tovább közöttünk. Úgy kellett elmenned, hogy sok mindent – ami talán megszépíthette volna rövidre szabott, szomorú életedet – már nem láthattál.
Tudod, hogy napjainkban hány utca és intézmény viseli a neved? Tudod, hogy te, akinek „soha - soha senki nem mondta, hogy te jó vagy”, érettségi tétel lettél? Hogy verseidet megzenésítve énekelik? Hogy hány ember idézi nap - mint nap gondolataidat, „gyönyörű szép” tiszta szívedből kiszakadt legmélyebb érzéseidet? Tudod, hogy ezekben a pillanatokban hány szavalóversenyen idézik meg emlékedet?
Mert Te, József Attila – aki mint a kutya – hittél volna abban, ha valaki bízik benned, velünk vagy, és mi bízunk benned. Mindannyian ismerjük arcvonásaidat, személyes ismerősünknek tekintjük „mosástól kissé meggörnyedt” mamád, „féltve - ocsúdva” szeretett Flórád – akinek azt írtad, hogy saját szavaidat sem hinnéd, ha nem neki mondanád -, a szegedi egyetem fura urát, Horger Antal urat és a többieket. Mi is látjuk magunk előtt, hogy mikor az utcán átmegy a kedves, galambok ülnek a verebekhez, mi is tudjuk, hogy „dunna alatt alszik a rét”, ma is „háltak az utcán” (sajnos), és a mai szerelmesek is a rakparton ülve, vagy csillámló sziklafalról nézik, hogyan úszik a dinnyehéj.
Szomorú ember voltál József Attila, és meg is volt rá minden okod, hogy az legyél. Némelykor akadt néhány boldog, önfeledt nap, de nagyon ritkán. Emlékszel rá, amikor 1932-ben az IGE (az Írók Gazdasági Egyesülete – a szerz.) íróhetet rendezett? Volt ott minden, ami számodra kedves, részt is vettél valamennyi programon. Kodolányi János, mint szemtanú, meg is írta: Most elemében volt! Gond nélkül töltötte napjait, vasúti jegy, szobakulcs, étkezésre jogosító szelvényfüzet a zsebében, az IGE-től pénzt is kapott, a társaságban vitatkozó megszállottak és sakkpartnerek, meleg nyár, föveny, víz, illatozó gesztenyefák, s József Attila, a fiatal sólyom, harciasan, vidáman, csapongva fürdött az élet fényözönében. Szobatársadtól, Nagy Lajostól tudjuk, hogy milyen fontos volt mindkettőtök számára az evés. Most arra sem lehetett panasz, kaptatok bőven szárnyast, halat, pazar köreteket, tortát, gyümölcsöket. Meg is jegyzi, hogy nyögtél és sóhajtoztál a gyönyörűségtől. És volt még valami, ami nagyon fontos volt számodra. Magad írtad meg egy Kosztolányi és Mécs László által szignált képeslapon múzsádnak, Szántó Juditnak, hogy mennyire jól esett az, hogy téged, a huszonéves fiatalt befogadtak a „nagyok”, többek között Illyés, Schöpflin, Tersánszky és Szántó György, az erdélyi vak író, akivel együtt bolyongtál valami parkban és rengeteg mondanivalótok volt egymásnak.
Mi, akik Alsóörsön élünk, őszintén örülünk annak, hogy az íróhét helyszíne Veszprém volt, és a Balaton környéke. Jól érezted magad, nagyon. Élvezted a hajókirándulást Siófokra és Keszthelyre, fürödtetek Hévízen. Balatonfüreden „szinte extatikus öröm középpontjába kerültetek”. Maga az IGE elnöke, Pakots József politikus, üzletember hagyta ránk, hogy tisztelegtetek Jókai, Kisfaludy Sándor és Blaháné emléke előtt, nektek viszont az Operaház csillagai (Szabó Lujza, Závodszky Zoltán) énekeltek Ferencsik János vezényletével. Baktay Ervin, az Indiát megjárt tudós olyan verssel lepett meg benneteket, amelyet Tagore az íróhétnek repülőgépen küldött. Mécs László saját versét olvasta fel fehér papi ruhában. A kultuszminiszter egy tihanyi telekkel ajándékozott meg benneteket, magyar írókat, hogy azon „íróház” építtessék, de ne keresd, mert soha nem épült fel! Aztán, mint minden, ez a hét is véget ért.
Kedves Attila! Bár a te sorsod ott, Balatonszárszón, az 1284 számú tehervonat kerekei alatt beteljesedett, nem éltél hiába. Beváltottad ígéreted: tanítasz bennünket. Nem középiskolás fokon. És nemcsak egész népedet, másokat is, hiszen neved az irodalomtörténet részeként ismerősen cseng az egész világban. Mi már a 21. században élünk, de ahogy írtad, a Dunának, mely múlt, jelen, jövendő továbbra is egymást ölelik lágy hullámai.
Végezetül:
Kértél tőlünk vakamit. Azt, hogy bocsássuk meg, ha jó a versed, és szeressünk érte. Úgy lesz. Boldog születésnapot!
Kovács Piroska
