• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Szülők Napja 2023.

Nyomtatás

SZÜLŐK NAPJA sokadszor. Alsóörsön így hívják az egyik legszebb ünnepet, az anyák napját…..

Lovász Lászlóné igazgatói működése idején született ez az elnevezés, kifejezve ezzel is a család egészének fontosságát, s ezen belül természetesen az anyák, nagymamák szerepét. Az elnevezés megmaradt az iskola egyházi fenntartása idején is, hiszen a család a legjobb közösség a gyermekek egészséges, harmonikus fejlődéséhez.

A tavalyi tapasztalat után idén úgy döntöttek az iskolában, hogy az alsó- és felső tagozat műsorát megbontják egy meglepetés műsorral, ezzel próbálva a túlzsúfoltságot oldani. Ahogy láttam, mindkét frakció teltházas volt.

A színpad hátterében a fekete függönyön nagyon egyszerű, de mindent kifejező dekoráció: jobbról, balról egy kislány és fiú figura, közöttük több ívben piros szívek.

Török Tamás igazgató köszöntő szavaiban elhangzott, hogy a szülői lét bizony nagy kihívás, de az élet legnagyobb ajándéka is lehet. Ezen az ünnepen itt most három generáció tagjai vesznek részt, mondta az igazgató, a hallgatóság soraiban szép számmal ültek, álltak nagymamák és nagypapák is. A Bibliából idézve: „Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” Ezeket a gyermekeket a szülők az iskolára bízzák, akik most a szülőknek mondanak köszönetet műsorukkal.

Az alsós osztályok növekvő sorrendben léptek színpadra.

A pöttöm elsősök verses összeállítással Horeczki Tünde tanítónő szárnyai alatt szívekkel és betűkkel: az ÉDESANYÁM betűi egy-egy gyermek kezében, az utolsó fordítva ugyan, de ez senkit sem zavart, hiszen a fő gondolat kiderült a dalból: Örömünnep ez a nap!

A második osztályosok műsorát Schmidt Blanka hegedűjátéka színesítette, verses-dalos összeállításuk egyik kicsengése: ha nehéz helyzet, zűr van: Hívd a nagymamát! Gergely Rita Rózsa tanítványai felszabadultan vették birtokba a színpadot.

A harmadikosok a Csalafinta szolga jelenetével készültek. Az Érik a szőlő dallamára bevonuló szőlőtőkék közt zajlik a jelenet, zsugori gazda és leleményes napszámos konfliktusa utáni igazságszolgáltatás….. Makkos Eszter tanítónő tanítványai, a tizenhat gyermek benépesítette a színpadot, életre kelt a mese.
Petőfit idén sokszor felfedezhetjük, újra és újra, ez történt most is.

A negyedik osztályosok egy ismert versét alakították jelenetté: Falu végén kurta kocsma… Novák Bianka furulyajátéka indította a jelenetet. Egy vers, amit mindenki ismer, de a jelenet kedvéért dúsítani is lehet néhány másik verssel, dallal (Kis lak áll…, Befordultam a konyhába, Van nekem egy feleségem), a végső dallam mégis az: Nem megyek én innen sehova….
Meglepetést ígért a program. A két tagozat közötti áthidalás lett volna, azt hiszem, nem volt nagy fluktuáció…..

A Kreatív Zenei Műhely triója Ferge Béla vezetésével a legegyszerűbbet kérték, az együttműködést. Így lett közös éneklés a mindenki által ismert, már az óvodás korban is tanult dalokból, Bartók gyűjtéseiből, melyek közé érdekes magyarázatokat fűzött az együttes vezetője. Raffai Péter zongorán, Nagy Salamon brácsán szólaltatta meg a dallamokat.
Egy kis technikai szünet, rendezkedés után Novákné Juhász Andrea nyolcadik osztályosai Búcsúzó színes csokor c. összeállításukkal léptek színpadra. Józsa Rebeka és Szarvas Sára énekével színesítette a versek csokrát.

Igazán ötletes volt a bögréket a tapssal összekombinálni, nagyon ment a gyerekeknek a bögrék fordítgatása, nem is akárhogyan, kellő erővel, hogy a hangja is megfelelő legyen, s a taps is egyre szaporábban csattant. Ügyesek voltak, láthatóan ők maguk is élvezték.

A hetedikesek, Szántóné Kertész Zsuzsanna tanítványai egy átlagos család átlagos napját jelenítették meg a reggeli nehézkes ébredéstől…. Közben leereszkedett a fehér vászon, s egy kis vetítéses betét gazdagította a jelenetet, zongorán Csóti Ivett játszott. A jelenet végére szépen megfogalmazódott, hogy mit is jelent a család. Egy szóval kifejezhető: mindent.

A hatodikosok is szép összeállítással készültek. A Tavaszi szél c. dalt Fodor Kincső szólaltatta meg fuvolán, a tavaszt a színes kendők is sugallták, s jól összeválogatott versekből és dalokból építették fel AZ EMBERI ÉLET MISZTÉRIUMA c. műsorukat, melybe többek között Reményik Sándor verse mellett Zorán szép dala (Apám hitte) is jól illeszkedett. Mécseseket is gyújtottak, s levonulóban a színpad előtt jókívánságokkal búcsúztak Siposné Földesi Bernadett tanítványai.

VERS, ÉNEK, FUVOLA c. összeállításukkal az ötödikesek zárták ezt a hosszú programot. Fuvolán György Maja játszott, felkészítő tanáruk Verrasztóné Losonczi Anna tanárnő.
Köszönet a szülőknek, köszönet a felkészítő pedagógusoknak és a művelődési ház munkatársainak, a szép, estébe hajló lélekmelengető délutánért.

Csiszár Edit

Nagy Veronika fotói:

 

Praktikumtár

Kelet Balatoni Programok

Turisztikai Fejlesztés

Magyar falu Program

Széchenyi Terv Plusz

Kerékpárút

Balaton riviéra

Vízparti szállás