Közelkép Hebling Zsoltról, Alsóörs régi – új polgármesteréről

Nyomtatás

Az október 13-án lezajlott önkormányzati választás során Hebling Zsolt, Alsóörs hivatalban lévő polgármestere ötödik alkalommal kapott felhatalmazást arra, hogy képviselő-testülete élén, a község első embereként folytassa évtizedekkel ezelőtt megkezdett munkáját. Ebből az alkalomból beszélgettünk, nem éppen a megszokott módon.

Miközben a Községháza folyosóján várakoztam, alkalmam nyílt megtekinteni a vitrinbe zárt relikviákat, szervezetek, intézmények elismeréseit. Az Eötvös József emlékplakettet például a nevelési – oktatási intézmények fenntartása érdekében végzett tevékenységéért és magas színvonalú működtetéséért érdemelte ki Alsóörs, a Balatonalmádi Rendőrkapitányságét a példaértékű együttműködésért. Barátságoklevelek őrzik a testvértelepülések: Málnás – Kalász és Alsóörs összetartozását, oklevél hirdeti, hogy kategóriájában községünk Magyarország „legsportosabb települése” és a felsorolás még közel sem teljes. Ebben a gyűjteményben találtam rá egy Bethlen Gábor tollából származó idézetre is, miszerint: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk őseink hitében és vallásában, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásban”. Úgy gondolom, ez a néhány kiragadott példa is tükrözi azt az irányt, amelyen Hebling Zsolt vezetésével Alsóörs halad.

Polgármester úr! Egy korábbi beszélgetésünkből tudom, hogy ön szerencsésnek tartja mindazokat, akik Alsóörsön élhetnek, a község múltja, épített öröksége, szellemi közössége, az itteni emberek egyedülálló gondolkodásmódja okán. Ez pedig arra kötelez, hogy tovább vigyük – mondta akkor. Ez a cél vezérelte, amikor elhatározta, hogy közéleti pályára lép?
Nem, nem voltak ilyen ambícióim. Kereskedelmi tanulmányokat folytattam, huszonhárom éves koromban már a Pannonker üzletlánchálózat kereskedelmi vezetője voltam, később a Kékkút Ásványvíz Rt. kereskedelmi igazgatója. Jól éreztem magam ebben az élethelyzetben. A választáson ismerőseim bíztatására indultam, akik tősgyökeres alsóörsiként bíztak bennem, ezt a magas szavazati arány igazolja.

A község leköszönő polgármestere, dr. Bóka István egyenesen a jövő reménységének nevezte önt.
Az ő szava sokat számított döntésem meghozatalában. Ez egy szép, alkotó munka – mondta, amelynek jövője van, annál pedig nincs szebb feladat, mint tenni a közösségért. Négy évig együtt dolgoztunk, sokat tanultam tőle, munkáját példaértékűnek tekintem.

Azóta volt alkalma megtapasztalni a vezetés gyakorlatát. Van olyan közéleti személy, akit példaképének tekint?
Pásztor Bélát, Veresegyház polgármesterét (korábban tanácselnökét) nevezném annak, aki ötvennégy esztendeje szolgálja töretlen lelkesedéssel szűkebb értelemben vett pátriáját. Vezetésével a fejletlen kis falu virágzó várossá vált, minden jól működik, nem véletlen, hogy a polgármesterek akadémiáján mintaként mutatták be.

Ami a fejlődést illeti, mi sem panaszkodhatunk. Hogyan él emlékezetében a húsz évvel ezelőtti Alsóörs, mit mutat napjaink világa és milyen jövőképet vizionál a most kezdődő ciklus végére?
Minden kezdet nehéz, az első ciklus is az volt. Sok függőben lévő ügy, beruházás, kapkodásnak tűnt, amit csinálunk, de a bizalmat mindig éreztem. 2006-ban nem volt kihívóm, akkor már érezhető volt, hogy jó az irány, amit követünk. Közben kialakult egy jó képességű képviselő-testület is.
A választási kampány során részletes tájékoztatást adtunk arról, hogy hová vezetett ez az út. A meglévő alapokon építkeztünk tovább. Átalakítottuk, korszerűsítettük, bővítettük intézményeinket, biztosítva azok stabil működését. Magas színvonalú infrastruktúrát építettünk ki. Mindenkor fontos feladatunknak tartottuk a felelős, takarékos gazdálkodást, a kitűnő együttműködést a civil közösségekkel, csakúgy, mint környeztünk védelmét, településünk komfortfokozatának emelését, a rászorulók, a vállalkozók segítését. Bölcsőde és új óvodai csoport, új községháza, közparkok, utak, járdák, strandfejlesztés, könyvkiadás és többszáz rendezvény reprezentálja munkánkat.
Ami pedig a jövőt illeti: régi álom valósul meg a községet átszelő zöldtengely kialakításával, az Alsóörs – Veszprém kerékpárút megépítésével, a közösségi teret teremtő, amfiteátrumot is magában foglaló Varázserdő projekt megvalósításával. Fontos szempont, hogy a lakosság igényeinek figyelembevételével őrizzük meg településünk arculatát, nagyságát, szerkezetét, élhetőségét, amit viszont a régi rendezési terv megenged, abból visszalépésre nincs mód. A turizmusnak továbbra is húzóágazatnak kell maradnia a visszaforgatható bevétel miatt.

Polgármesteri tevékenységén túlmenően ön több funkciót is ellát. Melyek ezek?
Éppen a napokban vettem számba: tíz szervezet munkájában veszek részt. Többek között én töltöm be az ASE elnöki posztját, gondnoka vagyok az Alsóörs-Lovasi Református Társegyházközségnek, öt éve elnöke az alsóörsi székhellyel működő Kelet – Balatoni Térség Önkormányzati Társulásnak. Öt település alkotja a Balaton Riviéria Turisztikai Egyesületet, huszonkettő vesz részt a LEADER programban, a BAHART szintén huszonkét önkormányzat tulajdona. Az együttműködés lehetőséget nyújt arra, hogy a kollektív gondolkodás jegyében különféle források átengedésével és más módon a kistelepülések ne kerüljenek hátrányos helyzetbe.

Színvonalas munkáját – melynek végzéséhez szerető családja támogatását élvezi – magas állami kitűntetés fémjelzi.
2019. március 15-én vehettem át a Magyar Arany Érdemkeresztet. Kétszeres boldogság számomra, hogy éppen ezen a szép ünnepen. A laudátumban az áll, hogy a köz szolgálatáért, a település fejlődése érdekében végzett példaértékű vezetési és közösségépítő munkáért érdemeltem ki a magas elismerést. Ennek az indoklásnak azért örülök, mert visszaköszönnek benne a célkitűzéseim.

Köszönöm a beszélgetést és további eredményes munkát kívánok!

Kovács Piroska