Márton napján. Szent Márton legendáját ma már szinte mindenki ismeri, az elmúlt évtizedekben újra élni kezdtek azok a szokások, ünneplések, amelyek a november 11-ei Márton-naphoz kapcsolódnak.
Elsősorban a libalakomák és az új bor megszentelése jut eszünkbe manapság e névnapról.
A rómaiak Mars szent madaraként tekintettek a libára, hiszen a libák mentették meg a Capitoliumot a várost feldúló gall betörőktől a Kr. előtti IV. században. Párszáz évvel később a valamikori római katona püspökké választása elől bújt a libaólba, akkor is a gágogás árulta el őt, így vállalnia kellett a feladatot, s bő negyed évszázadon át, haláláig (Kr.u.397) a keresztény hit terjesztője volt.
Sírja fölé Toursban kápolnát emeltek, Szombathelyen szülőháza helyén templom áll.
Kultusza tovább élt Franciaországban, a német nyelvterületeken, de hazánkban is, már a honfoglalás előtt is. István királyunk a pogány Koppány elleni csata előtt Szent Márton püspök támogatását kérte, a győzelem után István zászlain is megjelent képe, Mária után a legnagyobb tisztelet övezte.
Településneveinkben is feltűnik Márton neve (pl.Bükkszentmárton, Kunszentmárton, Zalaszentmárton…… a mai Pannonhalma eredetileg Győrszentmárton volt. Országszerte sok templom viseli Szent Márton nevét. A Balaton körül hét, a püspökről elnevezett emlékhelyet találunk. Közelünkben a vörösberényi erődtemplomot építői Szent Mártonnak ajánlották.
Márton névnapja novemberben a paraszti év végét is jelentette, egyben a téli pihenőidő kezdetét is. Ilyenkor kapták meg a cselédek éves bérüket, ráadásul egy libát, s ilyenkor kóstolták meg az új, már többnyire letisztult bort, az őszi szüretelés eredményét. Mi más kerekedhetett ebből ki, mint egy jó lakoma borkóstolgatással, hiszen az adventi böjtöt, elcsendesülést előzte meg….
Az első írásos beszámoló a Márton-napi libalakomáról 1171-ből való, azóta él és gazdagodik ez a hagyomány, történelmi megszakításokkal, búvópatakként előtörve. A lakoma adta a lehetőséget az időjóslásra (barna mellcsont: sáros, rövid tél, fehér csont: havas, hosszú tél). Úgy tartották: a bornak Szent Márton a bírája. A Dunántúlon (főleg a német nemzetiségű településeken) a pásztorok járták a falu házait köszöntőket mondva, nyírfavessző köteggel. A gazdák egy-egy ágat kaptak ebből, mágikus erőt tulajdonítottak ennek. S még sokáig lehetne sorolni a Márton-napi szokásokat.
Alsóörsön is biztos élt ez az őszi ünnep valamiképp, nyomát nem találtam.
Idejét nem tudom pontosan (kb. 20 éve), amikor a Telekfő borpince, Zsebők Zsigmondék először rendeztek ilyen lakomát. Tanítványaim adták a műsort, a szülők fuvarozták őket haza. Szűk körű volt, a hely sem engedett többet, pár évig így ment….. aztán a művelődési ház vette át a feladatot, hiszen megnövekedett az érdeklődés. Az utolsó már elég szoros volt, talán ezért is gondolták a szervezők, hogy – pár év kihagyás után – idén a sportcsarnokban került megrendezésre.
Az iskola 6. osztályos tanulói adták a műsort: daloltak, jelenetben elevenítették fel a legendát, Verrasztóné Losonczy Anna felkészítésével.
Nagy ez a csarnok ahhoz, hogy az IGE célba érjen.
Dr.Kálmán Csaba lelkész és Berkes Péter plébános megpróbálta ezt. S ha nem is lehetett jól érteni őket, az asztalra helyezett új borok megáldása megtörtént.
Óvatos becsléssel kb. 200 ember vett részt a Márton-napi esten.
A vendégek között foglalt helyet Vörösmarty Éva, a megyegyűlés alelnöke, Kalász testvértelepülésünk képviselője, Gál Dusán, Sárdi Máté, Lovas polgármestere.
A szervezés és lebonyolítás sok ember munkájának eredménye, külső szemlélőként összhangot láttam: mindenki a helyén volt, megtette a maga feladatát…..sok kicsi mozaikból kikerekedett az egész. Még színesedett a kép az önkéntesekkel, akik a felszolgálásban segédkeztek. Az óvoda konyháján készült a finom vacsora, köszönet mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a kellemes estéhez. A Sa-Si Duó gondoskodott a talpalávaló zenéről.
Csiszár Edit
Nagy Veronika és Zórád Ferenc képeivel:
