• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Katolikus Egyház

Nyomtatás
Szentmisék rendje:
Az alsóörsi Boldog Gizella Királyné Római Katolikus Plébániatemplomban vasárnap és parancsolt ünnepeken reggel 9 órakor kezdődik a szentmise. Nyári szezonban szombati előesti szentmise is van a templomban. A hétköznapi miserend a plébánia honlapján olvasható.

 
 

Az egyház 1925-ben telket vett, erre kápolnát emeltek, amelyhez harangláb is tartozott.1936-ig sekrestyét és paplakást is építettek. 1945-ben a gyerekek számárnak növekedése miatt római katolikus iskolát létesítettek, amelyet helyiség hiányában a kápolnában helyeztek el ideiglenesen oly módon, hogy az oltárt szétnyitható deszkafallal elzárták.
 
1985-ben elkezdődött a volt római katolikus iskola, egyben kápolna felújítása és egyidőben a római katolikus templom építése az iskola szomszédságában. A felújítás idején az iskola egyik tantermében folyt az egyházi szertartás. 1987-ben felszentelték az új római katolikus templomot.

Az 1945-ben Mindszenty József püspök idején önállósult alsóörsi római katolikus egyház lelkészei:
 -Holczinger József 1945-1948.
 -Horváth József Berárd ferences szerzetes 1948-1985.

Az alsóörsi római katolikus plébánia 1985-től Felsőörshöz, majd 2009-ig Paloznakhoz tartozott. Jelenleg a Balatonalmádi Plébánia látja el. Az utóbbi évtizedekben Körmendy József, Elek Béla, vitéz Ajtós József László, 2009-2013 között Szabó János plébánosok végezték a hívek lelki gondozását. 2013. novemberétől új plébánosa van településünknek Berkes Péter atya személyében, Balatonalmádiból.
 
A plébánia honlapja az alábbi linkre kattintva érhető el: www.alsoorsiplebania.hu
Alsóörsi Római Katolikos Egyház Novemberi eseménynaptára: 2016.11 eseménynaptár
 

Praktikumtár

Kelet Balatoni Programok

Turisztikai Fejlesztés

Magyar falu Program

Széchenyi Terv Plusz

Kerékpárút

Balaton riviéra

Vízparti szállás