• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
               

Interjú a Balatonfüredi Rendőrkapitányság vezetőjével

Nyomtatás

Vancsura Miklós a Balatonfüredi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője értékelte a tavalyi esztendőt, egyben tájékoztatást adott arról, hogy mire kell odafigyelnünk tavasszal.

Csökkent az elkövetett bűncselekmények száma – határozottan fellépnek az ittas vezetők ellen.  Az unokázós csalókra és a rendőri pályára való jelentkezésre is kitért. 

- Hogyan értékeli a tavalyi esztendőt, mint rendőrkapitány?
- A legfontosabb célunkat, a Balatonfüredi járásban a szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott közbiztonság fenntartását megvalósítottuk. Kiemelt figyelmet fordítottunk a gyors közterületi reagálásra, a látható rendőrség  és a panaszfelvétel minőségének további javítására. A bűnügyi területen sikeres felderítéseink voltak és az elkövetett bűncselekmények számában is csökkenést tapasztaltunk a 2021. évhez viszonyítva. Csökkent a lopások, emelkedett viszont az online térben – főleg a bankkártya adatokkal - elkövetett csalások száma. A sérüléses balesetek számában sikerült csökkenést elérnünk, de sajnálatos, hogy az elmúlt évben is történt kettő halálos baleset a területünkön.

- Beköszöntött a tavasz és vele együtt remélhetőleg a jó idő is. Mire hívná fel az olvasók figyelmét? Gondolok itt a házukba „visszatérő” nyaralótulajdonosokra, a gépjárművezetőkre, akiket húsvétkor minden bizonnyal nagyobb figyelemmel kísér majd a rendőrség.
- A legfőbb cél a közlekedésbiztonság javítása, ami az idei évben sajnos romló tendenciát mutat, emelkedett a sérüléssel járó balesetek száma. Főleg a motorosok figyelmét szeretném felhívni a biztonságos közlekedésre, hiszen ők azok, akik a legveszélyeztetettebbek. Továbbra is határozottan fogunk fellépni a húsvéti időszakban az ittas vezetést és a sebességtúllépést elkövetőkkel szemben. Az a tapasztalat, hogy ilyenkor mindenki egy kicsit jobban „elengedi” magát, a családi és egyéb rendezvényekről alkoholt fogyasztva távozik. A közlekedésben résztvevők jelentős számú fokozott ellenőrzésekre számíthatnak e téren. A másik probléma ebben az időszakban a nyaralótulajdonosok esetében felmerülő házi hulladékok illegális kihelyezése. Sajnos sok esetben a települések kül- és belterületét egyaránt elcsúfítják ilyenkor a hazautazó nyaralótulajdonosok által kidobott szemeteszsákok. Az önkormányzatokkal együttműködve ezt is ellenőrizni fogjuk és szigorúan fogunk fellépni.

- Ismét megjelentek az unokázós csalók. Az idős embereknek mit ajánl? Hogyan tudják kivédeni, hogy ne érje őket kár?
- Az idős emberek meglopására az unokákra való hivatkozás gyakran használt módszer. A csalók azzal akarnak pénzt szerezni tőlük, hogy telefonon elhitetik az idős emberekkel, hogy bajba került, balesetet szenvedett unokájuk és hogy ne legyen belőle rendőrségi ügy a károk rendezése miatt pénzre van szüksége, amelyet majd egy ismerős venne át. Ilyen esetekben azt tanácsolom, hogy tegyék le a telefont, és hívják fel azt a személyt, akire hivatkozik az ismeretlen telefonáló. Fontos, hogy ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát, járjanak utána, hogy valóban baj van-e. Ezen típusú bűncselekmények megelőzése érdekében nyugdíjas klubokban tartunk előadásokat, megtörtént eseteket mutatunk be, a médiákhoz fordulunk és figyelemfelhívó cikkeket jelentetünk meg. Az elmúlt időszakban ezen témában nyitottunk a fiatalok felé, mert érzékeltük, hogy az idős emberek még könnyebben fogadják el saját gyermeküktől, unokájuktól a figyelemfelhívásokat. Az online csalások megelőzésével kapcsolatban pedig arra hívnám fel mindenki figyelmét, hogy a személyes és pénzügyi adataink komoly értéket képviselnek. Ha ezek illetéktelen személyek részére hozzáférhetővé válnak, jelentős anyagi károkat is okozhat. A bűnözők megtévesztő telefonhívások, e-mailek és közösségi oldalakon keresztül küldött üzenetek segítségével próbálnak meg hozzájutni a felhasználók adataihoz. Kollégáimmal együtt javasolom, hogy amennyiben pénzügyi vagy egyéb szolgáltatóval online ügyintézést folytat, azt az érintett hivatalos, megbízható forrásából telepített applikációján keresztül végezze el. Soha ne adja meg banki adatait egy nem megbízható forrásból származó linkre kattintva, illetve egy hasonló ellenőrizetlen webhelyen. Kétség esetén még az adatok megadását megelőzően vegye fel a kapcsolatot a pénzintézetével.

- Folyamatosan megy a toborzás a rendőri pályára. Kinek ajánlja elsősorban ezt a hivatást és miért?
- A hivatásos rendőri pályát olyan fiatalnak ajánlom, aki hosszú távra egy élethivatást akar választani. Aki szereti a változatos munkát, egy elismert, stabil munkahelyen, összetartó csapatban szeretne dolgozni. A rendőrségen sokszínű, változatos szakterületeken várjuk a jelentkezőket. A lovas, kutyás és motoros rendőri pálya sok fiatalt vonz hozzánk, de kiemelendő a bűnügyi technikusok, helyszínelő beosztások iránt az érdeklődés. A rendőrség biztosítja az állománya részére a továbbtanulást, a rendészettudományi egyetemi képzésen, speciális szaktanfolyamokon, nyelvi képzéseken való részvételt. A rendőrség, ha valaki a mi hivatásunkat választja biztosítja az egészségügyi ellátást. Kiemelendő a fogászati, szemészeti költségtérítés, az albérlet hozzájárulás, munkába járási költségtérítés, a caffeteria, ruházati ellátás. Rekreációs lehetőségként kollégáinknak lehetősége van költségtérítés mentesen igénybe venni több egészségügyi komplexumot.

Szendi Péter
 

 

Praktikumtár

Kelet Balatoni Programok

Strand jegyvásárlás

Turisztikai Fejlesztés

Magyar falu Program

Széchenyi Terv Plusz

Kerékpárút

Balaton riviéra

Vízparti szállás